Telenovellák
Telenovellák
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Telenovellák
 
Látogatók
Indulás: 2009-10-25
 
Corazon esmeralda

 

Történet:

César Salvatierra, a Salvatierra birodalom alapítója összehívja volt feleségeit gyerekeikkel együtt a házába. Jelen van még hûséges inasa feleségével, valamint élettársa, a fiatal és pénzéhes Lorena. Mivel gyógyíthatatlan betegségben szenved, és nem akar fizikailag leépülni, elbúcsúzik számító volt feleségeitõl és gyerekeitõl, majd fõbe lövi magát a jelenlévõk szeme láttára. Elõzõleg megkéri ügyvédjét, Juan Andrést , hogy keresse meg ötödik gyermekét, aki élete nagy szerelmétõl, Marinától született, de anyjával együtt nyom nélkül eltûnt. A sors iróniája, hogy César halála napján megismerte a Marinától született lányát, Beatrizt, aki környezetvédõ tüntetést szervezett apja cége elé. Beatriz azonban nem tudja, hogy César az apja, ugyanis anyja, hogy az apa kilétére sose derüljön fény, nevet változtatott. Juan Andrés közli a családdal, hogy a végrendeletet csak három hónap múlva lehet felolvasni, az ötödik örökös jelenlétében, és César végakarata szerint addig az egymással civakodó exeknek César házában kell lakniuk. A pénzéhes volt feleségek és gyerekeik próbálják semmissé tenni a végakaratot, ám César mindenre gondolt, így kénytelenek kibírni egymást, míg letelik a három hónap.

(forrás:telenovelas.hu)

 

Szereplők:

-Irene Esser-Beatriz Elena Beltran Salvatierra Jimenez Lozano

-Luis Geronimo Abreu -Juan Andres Montalvo Cordero

-Mimi Lazo-Federica del Rosario Perez

-Jorge Reyes -Marcelo Egana

-Dora Mazzone -Hortensia Palacios Uribe

-Maria Antonieta Duque-Blanca Lopez

-Juliet Lima -Vanessa Villamizar

-Cristobal Lander -Luis David Montalvo Leon

-Jean Carlo Simancas-Cesar Augusto Salvatierra

-Mariangel Ruiz-Marina Lozano/Maria Victoria Jimenez

-Flavia Gleske -Fernanda Salvatierra Perez

-Paula Woyzechowsky-Magdalena Salvatierra Palacios

-Sheryl Rubio-Rocio del Alba Salvatierra Lopez

-Daniel Martinez Campos-Antonio Salvatierra Lopez

-Myriam Abreu-Lorena Martinez

-Jose Ramon Barreto-Miguel de Jesus Blanco

-Sindy Lazo-Melinda Guaramato

-Flor Elena Gonzalez-Isabel Cordero de Montalvo

-Beatriz Vazquez-Luisa Amelia "Lucha" de Blanco

-Alejandro Mata-Silvestre Montalvo

-Julio Pereira-Ramon Jose Blanco

-Adolfo Cubas -Rodrigo Beltran

-Ludwig Pineda-Domingo Renjifo

-Josue Villae-Bruno Alvarez

-Rhandy Pinango-Jaime Batista

-Carmen Alicia Lara-Liliana Blanco

-Reina Hinojosa-Celestina

-Daniela Alvarado -Leticia

-Rodolfo Drago-Adolfo Cabrera

-Andreina Carvo-Johanna Delgado

-Patricia Amenta-Corina

-Jose Vieira-Gaston Maloy

-Jhosuees Villarroel-Gerardo Navas

 

Adatok:

készült:2014

ország:Venezuela

gyártó cég:Venevision

főszereplők:Irene Esser,Luis Geronimo Abreu

epizódok száma:139

producer:Sandra Rioboo

főcímdal:Francisco Leon-Anhelante

 

Érdekességek:

-A sorozat az 1992-ben készült venezuelai telenovella,a La heredera feldolgozása.

-Magyarországon először 2015-ben adták le az RTL klubon Az örökös címmel.

 
Színésznők
 
Színészek
 

Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!