Telenovellák
Telenovellák
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Telenovellák
 
Látogatók
Indulás: 2009-10-25
 
Alma pirata

 

Történet:

Három barát kísérletet tesz, hogy változtassanak a világon. Segítenek a szegényeknek. Folytatják a családi hagyományt, és újra megalapítják a "Kardok ligáját". Ez a szövetség harcol az igazságtalanság ellen. A három barát egy kincset, Alma smaragdját akarja felkutatni és meg akarják találni apjuk gyilkosait. A három igaz barát sok kalandban vesz részt, melyek olykor veszélyesek is. A szövetségnek saját törvényei vannak, és van pár igazán fontos szabály: soha ne lopj önös érdekből, soha ne használj lőfegyvert és soha ne szeressenek bele ugyanabba a nőbe. Ezeket gond nélkül követték és betartották, mindaddig, amíg a gyönyörű Allegra és Clara megjelent. Allegra egy lázadó és arrogáns fiatal lány. Egy gazdag üzletember lánya. A férfi az eredeti liga tagja volt, és egyben áruló. Allegra újságíró, aki együtt dolgozik Clarával, az újság fotósával. Clara anyjának is köze volt a ligához, ráadásul a lány Allegra apjának törvénytelen lánya.

(forrás:szappanopera.gportal.hu)

 

Szereplők:

-Luisana Lopilato -Allegra Riganti

-Mariano Martinez -Benicio de Marco

-Nicolas Vazquez -Andres De Marco

-Benjamin Rojas -Cruz Navarro

-Elsa Pinilla -Maria Lidia "Marilyn" Castellano de Riganti

-Fabian Mazzei -Ivan Ferrer

-Isabel Macedo -Clara Riganti Troglio

-Julia Calvo -Carlota "Charly" Troglio

-Nacho Gadano-Gino Riganti

-Gerardo Chendo-Francisco "Pancho" Monterrey

-María Roji-Natasha

-Agustina Cordova-Candelaria Pagliero

-Bernabe Fernandez-Inaki de Castellano

-Peto Menahem-Pablo Rique

-Gimena Accardi -Bernarda "Bernardita" de Marco

-Agustin Sierra -Agustin Navarro

-Aurelio Sandano-Rene

-Eugenia Lencinas-Lola

-Gaston Dalmau -Juan Cruz

-David Chacorro -Lucas

-Mauro Panarisi-Adriano Libero Benvenuto

-Oscar Nunez-Jose "Pepe" Ferrer

-German Barcelo-Federico Amuchastegui

-Carlos Rodriguez Mendez-Lorenzo Navarro

 

Adatok:

készült:2006

orstág:Argentína

gyártó cég:Telefe

főszereplők:Luisana Lopilato,Mariano Martinez,Nicolas Vazquez,Elsa Pinilla,Benjamin Rojas,Isabel Macedo,Fabian Mazzei

epizódok száma:138

producer:Cris Morena

főcímdal:Maria Cristina de Giacomo-I need your love

 

Érdekességek:

-Későbbi feldolgozások:Los piratas (2010,Portugália)

-Magyarországon nem adták le.

 
Színésznők
 
Színészek
 

Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!