Telenovellák
Telenovellák
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Telenovellák
 
Látogatók
Indulás: 2009-10-25
 
Corazon valiente

 

Történet:

A történet középpontjában két nõi testõr áll, akik nemcsak azokkal igyekeznek leszámolni, akik az általuk védelmezett személyt veszélyeztetik, hanem azokkal is, akik a boldogságuk útjába próbálnak állni.A fõszereplõk egyike Angela, egy egyszerû testõr lánya, a másik pedig Samantha, a gazdag lány, akinek testõre nem más, mint Angela édesapja. A két lány soha nem fogja elfelejteni azt a napot a medencénél, ami egész életük legrosszabb rémálmává vált. Az történt ugyanis, hogy hirtelen gyermekrablók jelentek meg, hogy elvigyék Samanthát, ám Angela édesapja hihetetlen bátorságáról tett tanúbizonyságot, amikor saját életét feláldozva sikerült megmentenie a kislány életét. A végzetes estét követõen Samantha és Angela élete külön utakon folytatódott.Sok év eltelte után Samanthát vakmerõ testõrként látjuk újra, Angelát pedig a saját pékségében. Samantha éppen akkor érkezik a pékségbe, mikor bûnözõk megpróbálják kirabolni azt, ám a két lánynak együtt sikerül megállítania a rablókat. Samantha és Angela találkozása új irányba terelte Angela életét, aki eldöntötte, hogy megválik üzletétõl, hogy barátnõjéhez és édesapjához hasonlóan testõr legyen.

(forrás:telenovelas.hu)

 

Szereplők:

-Adriana Fonseca-Angela Valdez

-Jose Luis Resendez -Juan Marcos Arroyo

-Aylin Mujica -Fernanda del Castillo Ramirez/Victoria Villafane

-Ximena Duque -Samantha "Sammy" Sandoval Valdez Navarro

-Fabian Rios -Guillermo "Willy" del Castillo

-Manuel Landaeta-Bernardo del Castillo

-Vanessa Pose -Emma Arroyo Ferrara

-Sonya Smith -Isabel Uriarte de Arroyo

-Jon Ecker-Pablo Peralta

-Jorge Luis Pila -Miguel Valdez

-Katie Barberi -Perla Navarro de Sandoval

-Gabriel Porras -Manuel Valdez Gutierrez

-Carolina Tejera -Lorena Barrios

-Gilda Haddoock-Estela del Valdez

-Leonardo Daniel-Dario Sandoval

-Miguel Varoni -Jesus "Mesias" Matamoros/Marcelo Montoya

-Brenda Asnicar-Fabiola Ferrara Arroyo del Valdez

-Gabriel Valenzuela-Luis Martinez/Camilo Martinez

-Jose Guillermo Cortines-Renzo Mancilla

-Pablo Azar -Gustavo Ponte

-Angeline Moncayo-Laura Aguilar de Ponte

-Tatiana Capote-Ofelia del Castillo Ramirez

-Alejandro Lopez-Vicente la Madrid

-Gregorio Pernia -Javier Falcon del Toro

-Alba Roversi-Nora "Madrina" de del Castillo

-Juan Pablo Shuk -Segundo Arroyo

-Lino Martone-Diego Villareal

-Roberto Plantier-Gabriel la Madrid

-Daniela Navarro-Clara Salvatierra de del Castillo

-Priscila Perales-Nelly Balbuena

-Ahrid Hannaley-Cecilia

-Elluz Peraza -Camila

-Didier van der Hove -Mateo

-Briggitte Bozzo-Genesis Arroyo Uriarte

-Sandra Beltran-Yvonne Matamoros

-Nicole Arci-Violeta Martinez Valdez

-Andres Cortino-Nicolas de la Vega del Castillo Valdez

-Anderson Leal-Lucas

-Lance dos Ramos -Emilio

-Gabriela Borges-Jessica del Toro Aguilar

-Isabela Porras-Lucia Ponte

-Beatriz Cesar-Andrea

-Andrea Baeza-Nancy

-Maria del Pilar Perez-Maria Fernanda Arroyo del Castillo

-Eduardo Rodriguez-Esteban de la Vega

-Bettina Grand-Ines Suarez

-Andres Miguel Escobar-Mario

-Tuto Patino-Cayetano "Ringo" Rogriguez

-Carla Rodriguez-Alejandra

-Carlos Cuervo-Federico Varela

-Andres Vargas-Antonio "Tony"

-Jonathan Freudman-Rodrigo Sandval Ramirez del Carillo

-Carlos Mantilla-Carlos Torres

-Carlos Noceti-Tomas Velasquez

-Joanna Cure-Lady

-David Cano-Juan Cruz Arroyo Valdez

-Carlos Pitela-Pedro

-Jr.Alberto Barros-Alberto

-Clemencia Santos-Piedad

-Dyami Padron-Paloma Nieves

-Michael Haas-Levin

-Ivan Hernandez-Leonardo "Leo" Carreno

-Eduardo Wasveiler-Juan Ignacio Arroyo

-Enrique Herrera-Alberto Robinson

-Ezequiel Montalt -Manuel Flores

-Ileana Jacket-Josefina Malaga de Urierte

-Henrry de Leon-Ignacio Pena

-Greydis Gil-Tamara

-Fernanda Carmeno Sanchez-Gael

-Michelle Jones-Pamela Vallester

-Evelyn Diaz-Evelyn

-Itzel Ramos-Leonor de Arroyo

-Francisco Porras-Dante

-Francisco Marmol-Oscar "Halcon" del Valle

-Georgette Haddad-Sonya Estevez

-Jalimar Salomon-Gloria Ferreira

-Haydee Ramirez-Rosario

-Paloma Marquez-Sol Emma Diaz de Leon

-Ivanna Rodriguez-Priscilla

-Jaime Sasson-Paula Uriarte

-Johnny Acero-Francisco Carrillo

-Jackie Junguito-Loba

-Johnny Nessi-German "Vickingo" Galindez

-Jorge Luis Portales-Victor Aragon

-Yami Quintero-Eugenia de la Salle

-Jeniree Blanco-Ana Peralta

-Juan Cepero-Octavio Ruiz

-Laura Ferretti-Trinidad

-Anthony Sandobal-Juan Cruz Arroyo

-Jorge Quadreny-Agustin Rojas

-Luis Gerardo Lopez-Gerardo Duval

-Leslie Stewart-Thelma Colemenares

-Juan Felipe Rangel-Jose Maria

-Miriam Henriquez-Dolores

-Lina Maya-Irene Salas

-Manuel Duval-Jorge Jimenez

-Natacha Guerra-Frida Brown

-Nadia Escobar-Monique

-Manuel Uriza-Felix

-Patricia Alquinta-Ursula Villalobos

-Omar Santana-Raul Fuentes

-Paola Barros-Beatriz

-Pedro Telemaco-Marshall

-Rafael Robledo-Rafael

-Ray Hernabdez-Lorenzo Nunez

-Stephany Olivera-Luciana

-Rosa Peserio-Diana

-Viviana Mendez-Guadalupe de la Vega

-Yami Quintero-Eugenia de la Salle

-Vanessa Fernandez-Irma

-Yrahid Leylanni-Natalia

-Emily Alvarado-Ssmantha "Sammy" Sandoval Valdez (gyerek)

-Mauro Menendez-Jesus "Mesias" Matamoros (gyerek)

 

Adatok:

készült:2012

ország:Amerikai Egyesült Államok

gyártó cég:Telemundo

főszereplők:Adriana Fonseca,Jose Luis Resendez

epizódok száma:206

producer:Aurelio Valcarcel

főcímdal:Flora Ciarlo-Corazon valiente

 

Érdekességek:

-A sorozat az 1998-ban készült kolumbiai telenovella,a Caidas del cielo feldolgozása.

-Magyarországon először 2012-ben adták le az RTL klubon Több,mint testőr címmel.

 
 
Színésznők
 
Színészek
 

Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!